A Magyar válogatott viszontagságos úton, csoport-harmadikként, pótselejtezők során verekedte be magát az első ízben 24 csapatos Eb-mezőnybe. A 44 évvel ezelőtti kontinensbajnokságra még csak négy csapat kvalifikálta magát. Hazánk akkor a negyedik helyen végzett, ez a pozíció ma már nem kis meglepetésnek számítana. (Azt a tornát az NSZK válogatottja nyerte, a Szovjetunió a második, Belgium pedig a harmadik lett. Egy esetleges német győzelem és egy belga elődöntős szereplés idén sem számítana váratlan eseménynek.)
A Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck irányításával megvívott selejtező-csoportunkból Románia és Észak-Írország is kijutott a tornára, azonban ezt a két csapatott nem sikerült legyőznünk a kvalifikáció során. Nem úgy Norvégiát, akik ellen a Storck-csapat oda-vissza győzött. Az Európa-bajnokságon azonban ennél nehezebb ellenfeleink lesznek. Egyből már a csoportban is.
Ausztria ellen mindig ki-ki mérkőzést játszunk, azonban a „sógorok” manapság jóval nagyobb játékerőt képviselnek, és magabiztosan, első helyen kvalifikálták magukat a tornára. Érdekesség, hogy egy magyar játékos az ellenfél soraiban is lesz, a jelenleg a Darmstadt alkalmazásában álló védő, Garics György több, mint 40-szeres osztrák válogatottnak mondhatja magát, és már a 2008-as Eb-n is szerepelt.
Izland ellen ugyan pozitív a mérlegünk, legutóbbi selejtezős párharcunk alkalmával mindkétszer a magyar csapat ünnepelhetett győzelmet, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a legjobb harmadikként kijutó Törökországot, és a torna legnagyobb hiányzóját, Hollandiát is megelőzték, az Oranjét oda-vissza verve ütötték el az Eb-szerepléstől. A szigetország válogatottja azonban nálunk is rutintalanabb a nagy tornákon, korábban soha nem jutott ki sehova.
Nem úgy Portugália! A Cristiano Ronaldo vezette ibériai csapat szerzett már ezüstérmet és bronzérmet is kontinenstornán, és egy háromszoros aranylabdás gólvágóval rendelkező ellenfelet egyébként sem szabad lebecsülni. A csoport esélyesei, és azért a végjátéknak is aktív szereplői lehetnek Franciaországban.
A magyar válogatott nem számít esélyesnek, sem a tornán, sem a csoportban. Sőt, a labdarúgók piaci értékét tekintve az egyik leggyengébb keret a miénk. Ennek ellenére a Dárdai által lefektetett, majd Storck által továbbfejlesztett stabil védekezéssel okozhatunk meglepetést a csoportmeccseken. Ausztria ellen nem mi vagyunk az esélyesek, és a pontszerzés is bravúr lenne, emlékezzünk csak, Norvégia ellen is sokan ezt gondolták. Izland ugyan masszív csapatnak számít, és nem szabad őket lebecsülni, ellenük lehet esélyünk pontszerzésre, de akár győzelemre is, ugyanakkor ők is okozhatnak nekünk kellemetlen perceket. Portugália egyértelműen más súlycsoport, mint a magyar csapat, itt már a pontszerzés is komoly bravúrnak számít.
A GazMag szerkesztőségének várakozásai alapján a magyar labdarúgó válogatott nem zárja pont nélkül az Európa-bajnokságot, a csoportból való továbbjutásra (akár csak a négy legjobb harmadik helyezett egyikeként is) komoly fegyvertény lenne.
Akitől a legtöbbet várják: Dzsudzsák Balázs a jelenlegi magyar csapat legismertebb játékosa. Agilis támadójátékot, kulcspasszokat, gólokat várnak tőle. Pontrúgásai életveszélyesek, Bukarestben Romániának, a márciusi felkészülési mérkőzésen pedig Horvátországnak talált be szabadrúgásból. A csoportmeccseken is elsülhetne egy-két alkalommal az a bal láb!
A rekorder: Vitathatatlanul Király Gábor e titulus jogos birtokosa. 103 válogatott mérkőzésével Magyarország válogatottsági rekordere (a második helyezett Bozsik József 101-szer öltötte magára a meggypiros mezt). Ráadásul a Haladás 40 éves kapusa, amennyiben a szövetségi kapitány is úgy gondolja, minden idők legidősebb Eb-n pályára lépő játékosa lehet. Erre ráadásul megvan az esély, ugyanis Storcknál ő az első számú hálóőr.
Aki az Európa-bajnokság felfedezettje lehet: Egyértelműen Nagy Ádám. 20 éves kora ellenére az egyik legnagyobb játékintelligenciával rendelkező játékosunk. A Ferencvárossal bajnok és kupagyőztes lett idén, a válogatottban pedig alapember. Júniusban lenne a szóbeli érettségije, azonban ezen a megmérettetésen az Európa-bajnokságra való tekintettel később kell helyt állnia.
A legnagyobb hiányzó: Bár a jelenleg aktív, és a keretben nem szereplő játékosok közül a legnagyobb név Huszti Szabolcs, ő saját elhatározásából nem szerepel a nemzeti csapatban. Így a legnagyobb hiányzó a Vanczák Vilmos – Leandro kettős, akikkel a kapitány korábban közölte, hogy a fiatalítás jegyében már nem veszi számításba őket.
A „sötét ló”: Azaz a kiszámíthatatlan játékos. Ebben a kategóriában két csatár lett a kiválasztottunk: Nikolics Nemanja és Szalai Ádám. „Nikó” játéka kétarcú, a klubcsapataiban rendszeresen termeli a gólokat (korábban többször is magyar-, idén lengyel gólkirály), a válogatottban és klubja nemzetközi meccsein azonban kevésbé átütő a játéka. Storck többször is hangoztatta, hogy keresi az igazi posztját a válogatottban, kérdés, hogy az Eb-re ezt megtalálják el. Az utóbbi időben góltalanságban szenvedő, emiatt sokat kritizált Szalai esetében pedig az indokolja a „sötét ló” kategóriát, hogy egyszer minden sorozat megszakad (a jó és rossz egyaránt), miért ne következhetne be ez pont az Franciaországban?
Komentáre